1900 ősze.
Budapest székesfőváros a perzsa sah látogatására készül. A titokzatos keleti uralkodó teljes udvarházával egyetemben járja be Európát, mindenhol rendkívüli érdeklődést, sőt rajongást váltva ki.
Rudnay Béla rendőrfőkapitányt azonban egészen más nyomasztja: számos olyan gyilkossági ügy aktája hever az asztalán, amit a legkiválóbb detektívjei sem voltak képesek felderíteni. Vajon a ferencvárosi szatócs miért ölte meg a Bécsből öngyilkossági szándékkal Budapestre érkező festőt – a frissen alkalmazott cselédlány miért mérgezte meg úrnője édesanyját, akit addig sohasem látott – a hamburgi kémiatanár miért utazott Triesztbe, hogy ott a vonaton lelőjön egy általa sohasem látott, tízéves kisfiút? A minden lében kanál Hangay Mili kisasszony és az ő morc bárója nyomozásba kezd, nem tudván, hogy életük máris veszélyben forog.
Először is leszögezném, hogy.... Aztacsudamindenit.
Ezt a könyvsorozatot kötelezővé kéne tenni. Mindenhol. Minden országban!
Nem lepődtem meg egy fikarcnyit sem, hogy ebben a pillanatban A Rudnay-gyilkosságok a molyok értékelése alapján az első helyen áll a krimik, a romantikus könyvek és a kortárs könyvek listáján is.
Az első részt olvasva - persze meg-megszakítva - láttam értékeléseket a folytatásról, amiben azt rebesgették, hogy ez még jobb lesz. Mondom, az lehetetlen, én már a Leányrablás Budapesten-t is imádom, kizárt, sőt, fizikai képtelenség, hogy ennél jobbat létrehozhasson akárki is. A jóságos Istenünk se. Aztán elkezdtem A Rudnay-gyilkosságokat. (Az első kötet függővége természetesen tett róla, hogy minél előbb..) Az első fejezettel már bele is csapunk szépen a lecsóba, fény derül egy igen fontos kérdésre - amiben egyébként én egy árva pillanatig sem kételkedtem. Próbálok nem spoilerezni, de a fenébe is! Így elég nehéz lesz..
Kedves bárónk és bájos Milli kisasszony igencsak belebonyolódnak a szálakba - mind nyomozás, mind pedig a magánélet terén. Fordulatokban itt sem lesz hiány, új szereplőkkel is bővül kis csapatunk. Ambrózy báró ugyanolyan elvetemült (ha nem még jobban), mint eddig, s Milli kisasszony is épp oly makacs és bátor, mint ahogy megismerhettük.
Fondorlatban, összefüggésekben, sötét múltat feltáró visszaemlékezésekben sem volt hiány, különösen az tetszett, ahogy a szálak, olykor megtekeredve, de egymáshoz kapcsolódtak.
Ritkán izgulok ennyit könyvön, de azt hiszem, elég annyit elmondanom, hogy az isler megállt a kezemben, félúton a szám felé, miközben egy-egy részt olvastam. Pedig ha van valami, amit annyira szeretek, mint az olvasást - na az az evés.
A nyelvezetét még mindig imádom, egyszerűen rajongok azokért a csodás magyar (néhol jiddis, cigány, vagy német nyelvből átvett) kifejezésekért, amikkel jó alaposan megtömködte drága Böszörményi Gyula írónk ezt az 548 oldalt.
Mert ugye milyen jó is azt mondani valakinek nagy bosszúsággal, hogy:
"Lettem volna itt, a keserves úristenit neki, olyan csudaszalámit teszek a sekercekre, hogy még az a cafkarajzos édes mutterkájuk se plankolná fel többet az elmárázott fizimiskájukat!"
Végezetül annyi, hogy a könyv vége ismét izgalmas folytatást sejtet, ami szerencsére már a polcomon figyel, így csak arra vár, hogy lecsapjak rá.
Utóirat: Most nem tettem tele régi Budapestet ábrázoló fotókkal a bejegyzést, azt hiszem, senki nem örült volna gyilkossági helyszíneket ábrázoló, korabeli fotográfiáknak. :D
Kedvenc idézet:
"– Báró úr, maga mintapéldánya a zseniális tökfejeknek, de ne aggódjék, mert ezt csupán az önnel egy fedél alatt élők tudják, mi viszont nem fecsegünk."
A könyv Moly-adatlapja: A Rudnay-gyilkosságok
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése