Leiner Laura : Bábel

Zsófi tizenhét éves és RHCP rajongói blogot ír, ezért nem is kérdés, hogy az idei Bábelfesztre egész hetes bérletet vesz, hiszen az utolsó nap sztárfellépője a Red Hot Chili Peppers. 
Zsófinak ez lesz élete első fesztiválja, amelyen barátaival, Napsival, Abdullal, Hipóval és Szaszával együtt vesznek részt. Ez pedig azt is jelenti, hogy többnapos, ismeretlen olaszok utáni hajtóvadászat, az orvosi sátorban töltött hosszú órák és a VIP-szekcióba való kétségbeesett bejutási kísérletek is várnak rájuk. A folyamatos bulizás, sátorozás, a koncertek és a legelképesztőbb közös élmények felejthetetlenné teszik ezt a hét napot, sőt, talán az egész nyarat. 
„Nagyon örülök, hogy Laurának sikerült megjeleníteni és tökéletesen visszaadni a fesztiválok hangulatát, és kifejezetten tetszik a humora. Gratulálok!” (Gerendai Károly, a Sziget Fesztivál alapítója)





Szerintem ez az egész valahogy úgy történhetett, hogy az írónő felcsapta a facebookot, meg a menőbbnek számító blogokat, és kijegyzetelte a kamaszok és fiatalok körében legtöbbször használt kifejezéseket, szavakat és szállóigéket, majd random módon szétszórta őket a szélrózsa minden irányába. Nekem nagyjából ez volt az érzésem olvasás közben. Indokolatlan angol szavak, "enyhe chillout állapotban.." meg "szájt", meg "szekuritis" meg "outfitemet" meg "fake"... na jó, nem sorolom fel az összeset.... Mert ugye magyarul beszélni már nem menő.

Zsófi enyhén gyerekes és idegesítő karakter. 17 éves, és úgy rajong a Red Hot énekeséért, mint ahogy a 12-13 évesek szoktak.. vagy ahogy a 6 évesek a Hófehérke barna hercegéért... Minden megnyilvánulásából és cselekedetéből csak a butaság sütött, mindent elbénázott (Rentai Renáta- szindróma) és egy értelmes mondat sem hagyta el a száját a 400 oldal alatt.. Legalábbis én nem találtam.
Napsi egy ledér nőszemély, aki állandóan 'beleszeret' valakibe, miközben apró farmersortban (mert ez többször is előjön) ugrándozik a fiúk előtt,és természetesen borzasztóan élvezi, hogy mindenki őt irigyli, minden srác csak őt akarja, mindeközben úgy tesz, mintha észre sem venné. Álszent kis..... Nos, őt sem sikerült megkedvelnem.
Hipó egyenesen agyrém. Meg sem kérdezem, miért megy valaki egy fesztiválra, ha ötpercenként nyafog, pulzust mér, lázat mér, rosszul van, hisztizik... nem bírja elviselni se a tömeget, se a meleget, se a koszt, se a hangos zenét se az életet.  Na jó, mégis megkérdezem: miért?? Ha ezt Laura viccesnek szánta, innen üzenem, hogy sajnos ez minden volt, csak vicces nem.
Kolos egy tapló, aki folyton 'szivatja' Zsófit, Zsófi meg őt. De amúgy baromi menő, mert VIP jegye van, és különben is, ő sajtós. Ja, meg egy paraszt. 
Szaszát azért bírtam, ő viszonylag normális volt, de igazából róla se derült ki semmi az ég egy adta világon, csak, hogy szőke, és a lányok odavannak érte. 
Abdul... unalmas piperkőc. Boldi egy állat, és igazából tök felesleges az egész sztoriban. 
A punk srác úgyszintén... látom az írónő még mindig nem tudott túllépni a sztereotípiáin, és a tömény gúnyolódáson. Nagyon érett hozzáállás.(Ez mutatkozik meg akkor is, mikor végig gúnyolják a szerencsétlen névvel megáldott leányzót Szasza oldalán) Nem vicces.

Értem én az alap koncepciót, hogy jaj de jó, mutassunk be egy fesztivált a pórnépnek kevésbé szerencséseknek, akik nem jutnak el ilyen helyre. És, igazából ez az egyetlen pozitívuma az egész könyvnek, mert egy fesztivál nagyjából ilyen is. Zajos, mocskos, meleg, esős, fárasztó, de mégis örök élmény. Oké, de ezt a beszámolót állítom, hogy majdnem mindenki, aki csak egy fesztiválon is ott volt, meg tudta volna írni. Ha már az iromány stílusánál tartunk. Ez tényleg olyan volt, mintha egy 13 éves lány (és nem 17!) naplójába olvastunk volna bele. Néhol annyira fájt egy-egy mondat, hogy kénytelen leszek most egy klasszikust elővenni, mert szerintem sérült a szépérzékem. Na, mindegy. 
A rengeteg szóismétlés, mint röhögte, röhögtek, nevetve felkacagott (???) felröhögött, röhög, röhög (tök jó nekik, hogy ennyit röhögnek, csak baromi idegesítő). A másik, hogy abból is megcsömörlöttem rendesen, hogy "Napsitól minden fiú elalélt... szerencsére Napsi elvonta a fiúk figyelmét...Napsi apró sortját bámulták...Napsi hasa kivillant a póló alól..." Ómájgád.

A barátok.. nos, azok nem barátok voltak. Zsófit úton-útfélen elhagyták, szó nélkül leléptek, egymásra sem figyeltek, mindenki ment a feje után. Én is voltam már fesztiválon, (kettőször is, bizony bizony) és mégsem voltam soha egyedül. Nem olyan világot élünk, ahol a több százezres tömegben pont nem izgat, merre van a másik, mert hát majd csak meglesz...
Mellesleg, az a mérhetetlen nagyképűség, ami Zsófiból ártadt, hogy ő már "fesztivál veterán" (itt azért felröhögtem) meg, hogy a napijegyesek kis senkik, de ők, akik egész héten ott dorbézolnak, na ők mindent tudnak, őket előre kell engedni, nekik jár az ülőhely a vonaton, ők mindenkit lenézhetnek, mert hát na, ők fesztiválozók, csupa nagybetűvel. Még mindig nem gyerekes, áhh. 

Az egész könyv úgy, ahogy van, unalmas volt. Unalmas és irreális. De nem az az aranyos, "bármi megtörténhet, tündérmese az egész" szintű irreális, hanem idegesítően természetellenes. Nem olvashatatlan, de... szenvedős. Nagyon. Természetesen mindenkinek szíve joga eldönteni, mi tetszik neki és mi nem. Én egyszerűen csak szomorú vagyok emiatt. De nagyon...
Az írónő karakterei nekem mindig egy kicsit olyanok, mint a karikatúrák. Egyáltalán nem életszerűek, csak egy, max két tulajdonság köré épül az egész személyiségük, irdatlanul felnagyítva, és eltúlozva.
Az egyetlen pozitívum, hogy tényleg átadja valamennyire a fesztivál-hangulatot. De ez nem olyan nagy erény, szerintem ilyet nagyjából bárki tudott volna írni, aki akár egy fesztiválon is volt..


A könyv Moly-adatlapja: Bábel